Magunk készítette ajándékok

magunk készítette ajándék: Gyerekkoromban, ha meg akartam ajándékozni valakit, szüleimet, testvéremet, elsősorban saját kezűleg készítette ajándékokat, adtam. Tettem ezt, mert nem hallottam soha mást, sem, az iskolában sem máshol, mint azt hogy a magunk készítette ajándékoknál nincs kedvesebb.
A valóság azonban az volt, hogy soha sem volt annyi pénzem hogy anyák napjára virágot vegyek, így rajzoltam egy piros szívet egy rajzlapra, s ezt adtam az anyukámnak. Soha nem volt annyi pénzem, hogy apámnak, testvéremnek, vagy bárki másnak vehessek valamit, így inkább mindig saját kezűleg készült az ajándék.
Emlékszem, két olyan ajándékot kaptam gyerekkoromban, amit ismerőseim, szüleim készítettek. Egyik, egy távirányítós autó volt, amit egy ügyes modellező barátunk készített. A másik, egy ötletes, fűrészelő törpe pár volt. Ezt a felfelé áramló hő által forgatott szélkerék mozgatta. Ez volt apám ismeretterjesztő ajándéka, a hőtan és az aerodinamikai ismeretek bemutatására.
Mai világunk annyira megváltozott, hogy önmagunk készítette ajándékok már nem igazán okoznak nagy örömöt. Az üzletek telis tele vannak jobbnál jobb játékokkal, ötletesebbnél ötletesebb vicces, humoros ajándékokkal. Ezeket nyugodtan ki lehet tenni, vagy el lehet rejteni polcainkon, mint múló életünk ereklyéit, emlékeit.
Nem is ismerek sokmindenkit, aki saját maga készítette ajándékokkal, halmozná el szeretteit, barátait. Valójában nem is igénylik ezt már az emberek.
Egy-egy nagyobb ünnep közeledtekor láthatunk műsorokat, melyekben magunk készítette ajándék ötleteket mutatnak be. Az embereknek azonban erre ma már alig van ideje.
Régebben a nők hímeztek, horgoltak, kötöttek. A hímzett, horgolt terítők, a kötött pulóverek ajándékötlete generációkon át, működött. Az asszonyok, az anyák, nagyanyák, mézeskalács díszeket, ostyát, habcsókot sütöttek a karácsonyfára, és adták azokat, mint ajándékaikat az ünnepre. Húsvétra tojásokat festettek a leányok, hogy maguk festette tojásokkal ajándékozzák meg a legényeket. A húsvéti sonkát, a húsvéti kalácsot, a főtt tojást elvitték megáldani a paphoz húsvét vasárnapjának reggelén, hogy ebből ajándékokat adjanak gyerekeiknek a nagymamák.
Május első vasárnapjára május fát állítottak a kiválasztott leány háza elé. Az esküvőre az ügyes, jól főző-sütő asszonyok, olyan tortakölteményeket készítettek hogy az megszólalt.
Ezek a régi szép szokások, mint magunk készítette ajándékok kimentek a divatból.
Ha az ajándék ma nem több ezer, több tízezer forintos értékű, már nem is ajándék. Az ajándékozás ma már a pénzről. Egy ajándék annál érétkesebb, minél drágább.
Bármennyire is szeretném azt írni, hogy a magunk készítette ajándék a legbecsesebb, nem tudom ezt írni, mert nem így van.
Készíthetsz bármit. Vásárolhatsz bármit ajándékba, ha azt olvasod made in chine, honkong, s nem találod meg rajta a márkás emblémákat, a drága cucc mit sem ér. Nincs értéke semminek. Egy értékrendjét vesztett világban élünk. Addig, amíg egy embernek a kukában talált ennivaló Isten ajándéka, egy másik ember mind az csak szemét. Amíg egyik embernek a kínaiban vásárolt ruha, az angol használt lomisban vett holmi, ajándék, a másiknak csak használt rongyok, nincs miről beszélni, a magunk készítette ajándékokról.

Köszönet mindenkinek, aki elolvassa magunk készítette ajándék cikkemet. Ne habozz és olvasd el a többi magunk készítette ajándék cikkemet is.

Képek






Oldalak

    Gyakori keresés

    Új keresés

    Képek






    Oldalak

      Gyakori keresés

      Új keresés